Ez a játék az olvasni még nem tudó gyermek számára megkönnyíti az olvasás tanulását, az olvasni már tudó gyermeknek pedig fejleszti a már meglévő tudását és mindemellett még nagyon szórakoztató is.
A játékleírás számos, pedagógiai szempontok alapján megalkotott játékot tartalmaz, melyek a szóképek egy egységként való első felismerésétől rövid történetek önálló megalkotásáig vezetik el a gyermeket. A nyolc csodaszép rajzokkal illusztrált tábla játékosan könnyedé teszi az olvasás tanulási folyamatának kezdetét. A játékhoz tartozik még 30 db szócsík is, melyek elülső oldalán egy szó és a hozzátartozó olvasást segítő kép látható, hátoldalukon viszont már csak maga a szó található meg. A szócsíkokon szereplő szavak mindegyike az ábécé más-más betűjével kezdődik, ami a betűfelismerést segíti elő. A gyerekkéz méretéhez igazodó 175 db nagybetű felhasználásával a gyermekek könnyen ki tudják rakni a képek mellé nyomtatott vagy a maguk által kitalált szavakat. A gyakorló CD lehetőséget nyújt a gyermekeknek arra, hogy önállóan gyakorolják a hangok és a szavak kiejtését valamint, hogy az alapszókincs szavait hallás után kirakják. |